Online operakalauz és szinopszis Wagner PARSIFAL című művéhez
Verdi Falstaffjához és Puccini Turandotjához hasonlóan a “Parsifal” is egy mester utolsó, korszakos szavai közé tartozik. A “Parsifal”-al Wagner valami egyetemesre törekedett, ami a művészet gyakorlását ünnep rangjára emeli, Wagner szavaival élve “színpadi-ünnepélyes felszentelési darab”. Ebből lett egy egyedülálló mű, amely mitikus-vallásos témájával, spirituális és zenei tartalmával máig magával ragadja a hallgatót.
Tartalom
Kiemelt események
♪ Vorspiel
♪ Titurel, der fromme Held, der kannt’ ihn wohl
♪ Nun achte wohl und lass mich sehn
♪ Wie dünkt mich doch die Aue heute schön (Karfreitagszauber)
Felvételi ajánlás
Bemutató
Bayreuth, 1882
Libretto
Richard Wagner Wolfram von Eschenbach Tannhäuser-meséje, Chrétien de Troyes Artúr-legendák krónikája és különböző középkori források alapján.
Főszerepek
Amfortas, a Grál királya (bariton) - Gurnemanz, a Grál lovagja (basszus) - Parsifal, tudatlan bolond (tenor) - Klingsor, renegát lovag (basszus) - Kundry, varázslónő (szoprán vagy mezzoszoprán) - Titurel, Amfortas apja (basszus)
Felvételi ajánlás
PHILIPPS, Jess Thomas, Hans Hotter, George London, Martti Talvela, Gustav Neidlinger, Irene Dalis, vezényel: Hans Knappertsbusch és a Bayreuthi Ünnepi Játékok Kórusa és Zenekara.
A szinopszis
Megjegyzés
Biográfiai vonatkozások
Wagner élete utolsó szakaszában (1878-1882) komponálta a Parsifalt, és tisztában volt azzal, hogy ez lesz az utolsó műve. Évek óta súlyos szívproblémákkal küzdött. A rohamok egyre szaporodtak, és tartósan törékeny egészségi állapotba került. Ráadásul anyagi gondjai is nehezedtek rá; az 1876-ban épült Festspielhaus anyagi terhei óriásiak voltak, és az életműve iránti aggodalomból a hetvenes években nagy terhet róttak rá. A bayreuthi telek nagyon hidegek és ködösek voltak, ezek elől rendszeres déli utazásokkal menekült, ahol időnként ihletet merített a “Parsifal” megkomponálásához. Rapallóban a Palazzo Rufolo kertjében tett látogatása Klingsor kertjéhez inspirálta (“Megtaláltam Klingsor varázskertjét!”), a sienai dóm pedig a montsalvati kupola modellje lett.
[/av_font_icon]
A librettó elkészítése
Wagner információi szerint az első hivatalos cselekményvázlat-vázlat 1857-ben készült; Wagner még 10 évvel korábban, a híres marienbadi nyár során, a “Tannhäuser”-re készülve találkozott a Parzifal-legendával. Az 1857-es vázlat elveszett; a végleges változatot 20 évvel később írták le. A teljes prózai szöveg Wagnertől származik, különböző közép-európai mondák alapján. A legfontosabbak Wolfram von Eschenbach Tannhäuser-meséje és Chrétien de Troyes Artúr-legendák krónikája voltak.
Amikor Wagner a Grál-legendát megálmodta, néhány döntést meg kellett hoznia annak tartalmát illetően, mivel az Artúr-legenda egyes elemei eredetüket és felépítésüket tekintve tisztázatlanok. Például nem volt világos, hogy a Grál egy edény vagy egy kő volt-e, vagy hogy hol található és hol kapta nevét a montsalvati vár. Emellett saját ötletekkel egészítette ki a művet, amelyek közül a legjelentősebb Kundry megalkotása, amely valószínűleg a buddhista reinkarnációs miszticizmusból eredt (“Cundrie la Surziere” legendás alakja alapján).
A zene
Wagner Bayreuth és a Parsifal számára új zenekari hangzást akart teremteni. Kevésbé rézfúvósabbá tette, mint a Ringben, és a hangszerek hangszínei jobban egymásba folynak, ami Debussyt inspirálta. Lelkes Wagner-rajongó volt, és kijelentette, hogy a “Pelléas” elképzelhetetlen lett volna a “Parsifal” nélkül. A zenekari nyelv a “Parsifal”-ban összességében fontosabbá vált, és az énekhang rovására több teret foglalt el, mint a korábbi művekben; Parsifal szerepe Wagner összes főszerepe közül a legrövidebb.
Wagner ebben a műben is szokás szerint vezérmotívumokat használt. Ezek jelentése a Ring óta megváltozott. A motívumok közötti kapcsolatok még fontosabbá váltak: hovatartozást jeleznek (például a diatonikus motívumok Montsalvat világára, a kromatikus motívumok Klingsor világára mutatnak), összefüggéseket mutatnak (sok kis leitmotívum nagyobb leitmotívumokból – úgynevezett alaptémákból – származik – lásd a példát a nyitány kommentárjában), és vannak olyan motívumcsoportok, amelyek zeneileg rokonok egymással (például Kundry motívumai, a vallási motívumok stb.). A motívumarchitektúra nagyon kifinomult, és körülbelül egy tucat motívumot ismerhetünk meg ebben az operaportréban.
Interpretáció
A mű értelmezése nem könnyű és rendkívül összetett. Wagner, mint mindig, most is óvatos volt, hogy ne hagyjon meg egy hivatalos értelmezést a műről. Elég sok értelmezési utalást adott azonban, például azt, hogy a megváltás és a megújulás keresése képezi a központi témát, és a művet színpadi ünnepként, valami szakrális-vallásos dologként jellemezte. Hogy ez a kijelentés csak keresztény vagy inkább egyetemes, mitikus jellegű, az vitatható. Bár a műben használt ereklyék és rituálék főként keresztény eredetűek, a keresztény gondolkodásra való redukció nem elkerülhetetlen. Wagner a Parsifal megkomponálása alatt és után, bayreuthi lapjain írt késői éveiben néhány olyan esszét, amely még az árja, antiszemita sarokba is állította a témát, de tudni kell, hogy a “Parsifal” (eszmei) genezise legalább az ötvenes évekre nyúlik vissza, és ott schopenhaueri gondolatvilágok domináltak, és a “Die Sieger” című (meghiúsult) buddhista ihletésű projekt bizonyos megközelítései a “Parsifal” filozófiai keretéül szolgáltak.
Ebben az operában furcsán kevés a keresztényi szeretet, annál inkább a megváltás, Wagner élettémája körül forog minden. A “Parsifal”-t benépesítő szinte minden szereplő valamilyen módon meg akar változni. Amfortas a testi fájdalmától, Kundry a lelki gyötrelmeitől, Gurnemanz és a lovagok a szertartás önkéntelen elhagyásától, és még Parsifal is megváltást nyer Kundry csókjától. Wagner az utóbbi esetében még “a Megváltó megváltásáról” is beszélt.
Az értelmezés másik fontos dimenziója a vénai vágyban rejlik. Felületesen a Grál-tálban a női, a lándzsában pedig a férfi szimbólumait találjuk. A lovagok csak egyesített lándzsával és tállal élhetik át a Grál-szertartás életadó erejét, bár a tisztaságot megkövetelik tőlük. Amfortas Kundryval erkölcstelenné vált, és ezért vezekelnie kellett. Klingsor meg akart szabadulni ettől a súlyos próbatételtől, és kiherélte magát. Az ilyen tisztaság azonban nem volt helyénvaló, mivel annak belülről, “lemondásként” kellett jönnie. Következésképpen Klngsor kiűzetett, és bosszúállóvá vált. Ez a schopenhaueri lemondás, amelyet már Hans Sachsnál is megtapasztaltunk, különösen visszhangra talált II. ludwignél, aki saját homoszexualitásán keresztül tapasztalhatta meg a hangtompítót. Egyedi figura Kundry, aki mindkét világban mozog. Wagner még a Tannhäuserben is szépen elkülönítette a szajhát (Vénusz) a szenttől (Éva). A Parsifalban Kundry a Montsalvatban átláthatatlan szolga, Klingsor birodalmában pedig “kurva”, és skizofrén nővé válik, aki mindig a megváltást keresi egy olyan tiszta által, aki ellen tud állni csábító művészetének, és könnyeket és szánalmat vált ki belőle.
Előbemutató és recenzió
Wagner kifejezetten kijelentette, hogy a “Parsifal”-t csak Bayreuthban szabad előadni. Ezt művészileg az is alátámasztotta, hogy a hangszerelést a Festspielhaushoz igazította, és a művet színpadi szentelési ünnepként képzelte el, amelynek vallásos témája illett egy olyan “zarándokhelyhez”, mint Bayreuth, de elképzelhetően nem illett volna egy “élvezeteket kereső” színházba. Ráadásul a Bayreuth-exkluzív “Parsifal” bevételei Bayreuth pénzügyi jövőjét is biztosítani hivatottak. A premierre 1882-ben került sor Bayreuthban, Hermann Levi rendezésében, illusztris közönség előtt. Az 1876-os pénzügyi fiaskó óta ebben az évben rendezték meg először a fesztivált, amelyet kizárólag a “Parsifal”-nak szenteltek. A tizenhatodik és egyben utolsó előadáson Wagner a harmadik felvonásra vette át a karmesteri pálcát, életében utoljára vezényelve. A Trisztánhoz hasonlóan a “Parsifal” is óriási hatást gyakorolt zeneszerzőtársaira: Claude Debussy, Gustav Mahler és Giacomo Puccini a leglelkesebb rajongói közé tartozott. A mű jogi védelme 30 évig tartott, és 1913-tól más színházak is előadhatták a művet (addig ténylegesen csak néhány előadás volt). A Metropolitan Opera még azt is javasolta, hogy a színházak mondjanak le az előadásokról, de 1913-tól Parsifal-mánia kerítette hatalmába a világot, mindenki be akarta mutatni a művet a közönségének. Wagner özvegye, Cosima a német Reichstagban megpróbálta meghosszabbítani a védettségi időszakot, de az indítványt elutasították.
Wieland Wagner 1951-es Parsifalja
A második világháború után Bayreuthnak új kezdetet kellett keresnie. Az első fesztiválra 1951-ben került sor, és ezt az új kezdetet a Parsifal új rendezésével keresték. Wagner unokája, Wieland teljesen újratervezte. Lemondott minden naturalizálásról, és egy gyér színpadképre támaszkodott, amelyet kísérteties fényrendezéssel támogatott. Még a galamb is csak fénypontként jelent meg (ami Knappertsbusch karmestert a falhoz kergette). Zeneileg ezt az új produkciót Hans Knappertsbusch vezényelte, aki Wagner munkatársának és karmesterének, Hans Richternek egykori asszisztenseként széles tempóival fenntartotta a hagyományt. Ezt a produkciót felvétel szempontjából kétszer is gondosan összerakták (1951 és 1962), és a ’62-es változat lett a referenciafelvétel a jobb felvételi technika (sztereó) miatt, még akkor is, ha az énekesek teljesítménye az ’51-es felvételen valamivel jobb volt.
Parsifal előtörténete
előtörténet: Egyszer Titurel király egy angyaltól megkapta Krisztus ereklyéit: a lándzsát, amellyel a golgotai kereszten oldalba döfték, és a kelyhet, amellyel Krisztus vérét akkor felfogták. Ezen ereklyék védelmére építtette Montsalvat várát a hegy északi, keresztény oldalán, és megalapította a Grál Lovagrendet, amelyhez csak olyan férfiak csatlakozhatnak, akik belső meggyőződésből erényesek maradnak. Klingsor, egy renegát lovag, a déli, arab oldalon épített magának egy varázslatos várat, és viráglányaival igyekezett elcsábítani a lovagokat, hogy ellopja a Grált. Titurel fia, Amfortas elindult, hogy legyőzze Klingsort a lándzsa segítségével, amely még a szent lovagokat is képes legyőzni. Klingor varázskertjében a tisztaságos Amfortast elcsábította a démoni Kundry, Klingsor pedig egy óvatlan pillanatban képes volt elgáncsolni a sperát. Megtartotta, és olyan sebet ütött Amfortasnak, amely soha nem gyógyulhat be.
[/av_heading]
A programozási előjáték
Szinopszis: Egy erdőben az észak-spanyolországi hegyekben. Nem messze a Grál jégvárától, Montsalvatól.
Rögtön az elején felhangzik a “szerelmi lakoma motívum”, egy terjedelmes téma:
A szinkópás forma különösen szembetűnő; nincs benne semmi metrumérzék, és az elragadtatás, a lebegés érzése. Maga Wagner ezt nevezte a mű központi zenei témájának. Ez lesz az első felvonás fináléjának áldozási szertartásának zenei motívuma. Wagner ezzel a hosszú témával egy (Wagner szavaival élve) “alaptémát” alkotott, abban az értelemben, hogy három részre bontható, amelyek mindegyike ismét új motívummá válik! Az első részt a Grál-motívumban találjuk, a második (moll) rész a fájdalom-motívummá, a harmadik rész pedig a lándzsamotívummá válik.
A szerelmi lakoma-motívum háromszori megjelenése után halljuk az úgynevezett Grál-motívumot, a mű másik központi vezérmotívumát:
Rögtön ezután halljuk az előjáték harmadik fontos motívumát. Ez a hit rövid, de erőteljes motívuma:
Az előjáték első részében Montsalvat zenei világába léptünk be, akinek zenéje nagyrészt diatonikus volt. A tremoló megszólalásával a zene kromatikusabbá válik, és a szenvedés témakomplexumának szenteli magát.
Vorspiel – Knappertsbusch
Amfortas hiába keres feloldozást szenvedése alól
Szinopszis: A Grál lovag Goornemanz a várától nem messze lévő erdei tónál tartózkodik. Az erdei tó partján várakozik inasaival a királyra, aki minden reggel megfürdik a hűs tóban, hogy egy pillanatra elfelejtse nagy fájdalmait. Vele van Koondry is, aki gyógyító gyógynövényeket hozott Arábiából. Amfortas egy ágyon hordja ide, és hálásan fogadja Koondry gyógyfüveit. Ha azok nem gyógyítják meg a királyt, ő is a végét járja. A királyt a tóhoz viszik.
Wagner számára Amfortas szerepe központi jelentőségű volt. Szenvedését “a harmadik felvonás beteg Trisztánjának szenvedéséhez hasonlította, fokozódással” (levél Mathilde Wesendoncknak). Ebben a műben minden az ő Parsifal általi megváltása körül forog. Amikor megérkezik, halljuk a motívumát:
A lehűlés kilátásaff, a fájdalomcsillapítás és a Montsalvat sugárzó természete gyönyörű témával, az úgynevezett reggeli pompa motívummal dacol a szenvedő Amfortas:
Ezen a ponton valami életrajzi/anekdotikus dolgot kell közbeiktatni. Mint sok más művének, a “Parsifal”-nak is volt múzsája Wagner. Cosima félrenézett, amikor Wagner az 1876-os fesztivál ideje alatt viszonyt folytatott francia hódolójával, Judith Gautier-vel. Később, amikor visszatért Párizsba, fontos forrása lett a Párizsból küldött illatoknak. Wagner ezeknek az eszenciáknak a rabja volt, és például napi fürdőjébe egy fél kancsó írisztejet öntött. “Az ő Cundrie-jének” nevezte őt, aki esszenciákat adott át neki, ahogy Kundry tette a szenvedő Amfortával.
Recht így! Habt Dank – van Dam / Hölle
Gurnemanz nagyszerű elbeszélése
Szinopszis: A földesurak megkérdezik, hogy ki az a titokzatos nő. Goornemanz azt válaszolja, hogy egy elátkozott nő, aki egy adósságát törleszti. Félholtan találtak rá az erdőben, akkor, amikor Amfortassal a szörnyűség történt. Elmondja a földesuraknak Amforta sebének történetét, amely évek óta gyötri, és azóta sem zárult be. A lándzsa elérhetetlenül fekszik Klingsorban. Imádság közben egy hang jelent meg Amfortasnak, amely megjövendölte, hogy csak egy tiszta bolondnak, aki szánalomból tudja, sikerülhet visszaszerezni a lándzsát, begyógyítani a sebet és megváltani a királyt a fájdalmaitól.
Gurnemanz nagy elbeszélése három további központi zenei motívumot tár elénk. Amikor Gurnemanz mélyen megrendülve meséli el, hogyan kapta meg egykor Titurel a kelyhet és a lándzsát, felcsendül az angyali motívum, amely a hit-motívummal rokon:
Amikor Gurnemanz jön, hogy Klingsorról beszéljen, a hangulat megváltozik, és felcsendül a Klingsor-motívum:
A prófécia elmondásában, amikor angyali hangok szóltak Amfortashoz, azt a Bolond-motívumot halljuk, amit már Amfortas megjelenésekor is hallottunk:
Ez a motívum nem pompás, de furcsa árnyékolást nyújt, és az Amfortas-motívummal rokon, hiszen a foll a lándzsa visszaszerzésével Amfortasnak megadja a hőn áhított megváltást.
Ebben a jelenetben Kurt Mollt halljuk, aki a nagy Gurnemanz egyik nagy alakja volt. Hangja kifejező és meleg. Őt halljuk a Karajan felvételen.
Titurel, der fromme Held, der kannt’ ihn wohl
Parsifal megjelenik és a remény hordozójává válik
Szinopszis: Most megjelenik egy ember, kezében egy döglött hattyúval, amelyet íjával lőtt le az égből. Goornemanz figyelmezteti őt, hogy itt tilos vadászni.
Ez az idegen Parsifal, aki a róla elnevezett motívummal jelenik meg:
Mivel Parsifal ebben a jelenetben még bolond, motívuma feltűnésmentesen szólal meg; csak a harmadik tételben, sugárzó formában fog ujjongva felhangzani a kürtökben.
Weh, Weh! Wer ist der Frevler – Hoffmann / Moll
A híres átvezető zene
Szinopszis: A Grál lovag a vadász nevét követeli. Parsifal kijelenti, hogy nem ismeri. Kundry elmagyarázza, hogy az anyja, Herzeleide nevelte bolondnak. Gurnemanz ezután meghívja az ifjút a várba, remélve, hogy találkozott a bolonddal, aki egyszer majd ellopja Klingsortól a lándzsát.
Ahogy Gurnemanz és Parsifal a vár felé tart, felcsendül a pompás átváltoztatási zene, amelyet a harangmotívum vezet be:
Verwandlungsmusik – Karajan
]
Wagner Grálharangok
Ahogy Gurnemanz és Parsifal közeledik a várhoz, meghallják a harangokat. Wagner különleges haranghangot akart, “két oktávval mélyebben, mint a bécsi Szent István-dóm harangjai”. Ehhez azonban négy harang 280 tonna acélból készült 280 tonnás harangra lett volna szükség a négy hanghoz. Wagner a bayreuthi zongoragyárossal építtetett egy szokatlan hangszert, amely a Wagner által kívánt sajátos hangot produkálta. A húszas években Siegfried Wagner és a karmester Karl Muck újragondolták, és a hangszerkészítők eredménye úgy nézett ki, mint óriási boroshordók, amelyekre húrokat feszítettek. Sajnos a háborús évek alatt beolvasztották őket. Muck húszas évekbeli felvételén még mindig hallhatók és fényképen is láthatók.
]
Kezdődik a nagy áldozási szertartás
Szinopszis: Montsalvat csarnokában Parsifal tanúja lesz az áldozási szertartásnak, amelyre Gurnemanz meghívja őt, hogy megnyerje Parsifalt az ügyüknek. Ünnepélyesen felvonulnak a lovagok. Végül Amfortast viszik be.
Ezt a belépést hosszú, elsöprő zene kíséri. A kórusmuzsikát látható, mozgó kóruscsoportok éneklik, valamint láthatatlan, felülről felhangzó kóruscsoportok. Ezt a jelenetet ismét a harangmotívum mozgatja, amelynek lépegető, pontozott motívuma a lovagok bevonulását sugallja. Az első részben a lovagok kórusát halljuk, amely erős crescendi és decrescendi hangokkal azonnali hatást kelt. A “Chorus from the middle heights” (Kórus a középmagasságból) hangulati váltás következik a második részben (Den sündigen Welten). A “Fiúkórus a kupola szélsőséges magasságaiból” című kórussal a zene a harmadik részben éteri irányba változik.
Nun achte wohl und lass mich sehn – Levine
Amforta megható monológja
Szinopszis: Amfortas apjának hangja hallatszik, aki arra buzdítja fiát, hogy tegye meg kötelességét, és kezdje meg az életfenntartó szertartást. Ám Amfortas, akit fájdalmai gyötörnek, melyeket a szertartás csak fokoz, vissza akarja utasítani a szertartást, és a halálra vágyik.
Nein, lasst őt unenthüllt – Weikl
A Grál leleplezése
Szinopszis: A tálat ünnepélyesen leleplezik, felülről egy fénysugár hatol be, és világító bíborban ragyog. Amfortas megáldja a kenyeret és a bort, mindenki térdre borul.
Ismét nagy kórusjelenet hangzik fel a Grál leleplezésével.
Enthüllet a Grálnak – Karajan
Szinopszis: A lovagok úrvacsorát vesznek. Ezután Amfortas elhagyja a termet, őt követik a lovagok. Gurnemanz és Parsifal hátramaradnak. Kérdőn fordul a lovag a bolondhoz, de Parsifal továbbra sem hatódik meg, és Gurnemanz kidobja őt a teremből a következő szavakkal: “Te csak egy bolond vagy. Egy hang szólal meg fentről: “A könyörület által megvilágosodott, az ártatlan bolond”
Wein und Brot des letzten Mahles – Karajan
PARSIFAL 2. felvonás
Klingsor utasítja Kundryt, hogy csábítsa el Parsifalt
Szinopszis: Klingsor varázslatos kastélyában. Kundry visszatért Klingsorhoz, sikerült újra magához csalogatnia. Parsifal Montsalvatból jövet közeledik a kastélyhoz, és Klingsor megparancsolja Kundrynak, hogy csábítsa el Parsifalt, ahogyan egykor Amfortasszal tette.
Die Zeit ist da
Szinopszis: Parsifal megjelenik Klingsor kertjében. Ott a viráglányok megpróbálják elcsábítani Parsifalt, de sikertelenül.
Wagner maga “illatzenének” nevezte a kísérteties viráglányok zenéjét, és saját zenei motívumokkal tervezte meg azt
A viráglányok jelenete – Jordánia
Szinopszis: Kundry átalakult formában, fiatal nőként lép be a jelenetbe. A nő Parsifalnak szólítja őt, ezzel elárulva valódi nevét. Mesél neki az édesanyjáról, aki meg akarta védeni őt, de aggódásból meghalt a távollétében.
Wagner ezt a jelenetet, amelyben Kundry megpróbálja kihasználni Parsifal anyja iránti érzéseit, altatódal stílusában írta.
Kétféle értelmezésben halljuk ezt a részletet.
Christa Ludwig kiváló Kundry volt. Már Vénuszként, Kundry alteregójaként is briliáns csábító volt.
Ich sah das Kind – Ludwig
]
1950-ben Maria Callas énekelte Kundry-t, ez volt az utolsó alkalom, hogy Wagner-szerepben lépett fel. Rómában került rá sor, olaszul énekelte. A hatás lenyűgöző. Nemcsak Callas hangja hangzik “másképp”, hanem az olasz nyelv is, a folyékony, lágyabb magán- és mássalhangzókkal, álomszerű hangot ad a jelenetnek.
Ich sah das Kind – Callas
Kundry csábítási kísérlete
Szinopszis: Az önvád és az anyja iránti szánalom keríti hatalmába Parsifalt. Kundry megpróbálja kihasználni a bánatát. De a szájára adott csók, amelyet anyja utolsó üdvözletének álcáz, éppen ellenkező hatást vált ki. A lány ölelésén keresztül most szánalmat érez. Felismeri Amforta fájdalmát, és ellöki magától Kundryt.
Parsifal kirohanása az “Amfortas! Die Wunde” az opera nagy fordulópontja. Itt változik át a tiszta bolondból a tudatos együttérzővé.
Jonas Kaufmannt halljuk ebben a passzusban, erőteljes hangon énekli Parsifalt, Kundry pedig bokáig érő vérben toporog a 2013-as Wagner-évből származó Metropolitan-produkcióban.
Amfortas! – Die Wunde! – Kaufmann
Szinopszis: Kundry nem adja fel. Azt akarja, hogy a férfi megszánja és megváltja őt, aki egykor gúnyosan nevetett a Megváltó arcába a kereszten. De Parsifal most már tudja, mi a küldetése.
Kundry számára is ez a jelenet a nagy fordulópont; ezzel a vallomással kezdődik az ő vezeklése.
Martha Mödlt, az egyik nagy szinkronszínésznőt, az ötvenes évek Kundryját halljuk. Csaknem két évtizeden át ő volt Bayreuth kizárólagos Kundryja.
Grausamer! Fühlst im Herz nur and’rer Schmerzen – Mödl
Klingsor megjelenik és megpróbálja megfordítani a dolgokat
Szinopszis: Kundry látja erőfeszítései sikertelenségét, és Klingsort hívja segítségül. Megjelenik a lándzsával, és Parsifal fejéhez vágja, de Parsifal megragadja a repülő lándzsát, a feje fölé tartja, és úgy száműzi Klingsor varázslatát, hogy a lándzsával keresztet rajzol. A vár elsüllyed, a kert pedig pusztasággá sorvad. Parsifal ránéz az összerogyott Kundryra, és odakiáltja neki, hogy tudja, hol találja meg. Elindul Montsalvat keresésére.
Vergeh, unseliges Weib – Hofmann / Vejzovic / Nimsgern
PARSIFAL 3. felvonás
A Montsalvat pusztasága
Szinopszis: Montsalvat környékén tavasz van.
A második felvonás előjátéka komor motívummal kezdődik. Ez a sivár hangulat a lovagok szövetségének hanyatlását írja le. A nyitányt csak vonósok játsszák vonósnégyes stílusban. A zene kromatikus, zongorában marad, és azonnal a “Trisztán” harmadik felvonására emlékeztet.
Vorspiel – Petrenko
A Parsifal visszatérése
Szinopszis: Gurnemanz egy nyögést hall. Felfedezi Kundryt, amint bűnbánati köntösében félig megfagyva fekszik a padlón. Amikor felébreszti, a lány átalakulva jelenik meg. Ekkor egy lovagot fedeznek fel a távolban, aki lándzsát tart a kezében. Amikor leveszi a sisakját, felismerik a bolondot, aki sok évvel ezelőtt meglátogatta őket. Gurnemanz elmeséli neki a lovagság hanyatlását, Titurel halálát, akinek a rituálé életadó hatása nélkül kellett meghalnia, és azt, hogy Amfortas évek óta megtagadja a Grál-szertartást, hogy halálát kikényszerítse. Parsifal a maga részéről elmeséli neki, hogy évekig tartó, sziklás úton kereste Montsalvat, ahová vissza akarta adni a lándzsát.
Meghatódva, az angyali motívum kíséretében Gurnemanz elismeri a lándzsa visszaadását, és elmondja a testvériség sorsát.
O Herr! War es ein Fluch, der dich vom rechten Pfad vertrieb – Weber / Vinay
Parsifal áldása
Szinopszis: Parsifal kimerülten összeesik. Gurnemanz, tudván, hogy Amfortas utódja áll előtte, megáldja Parsifalt, miközben Kundry megmossa a lábát. Ezután megkeni Parsifal fejét, és üdvözli őt, mint Amfortas utódját.
Gurnemanz “Gesegnet sei, du Reiner, durch das Reine!” (Áldjon meg téged ez a tisztaság, tiszta!) szavaival felcsendül a pompás áldásmotívum:
Gurnemanz patetikus fúvósok kíséretében ezután elvégzi a szentáldozást:
Gesegnet sei, du Reiner – Sotin / Hoffmann
]
A nagypénteki varázslat
Szinopszis: Parsifal a maga részéről Kundryhoz fordul, és elvégzi a keresztséget, hogy megváltsa őt kínjaitól és bűntudatától. Parsifal hosszú időre újra felismeri a természet és az élet szépségét.
Wagner ezt a híres jelenetet, amely Kundry megkeresztelése után játszódik, “nagypénteki varázslatnak” nevezte, amely a Waldwebenhez hasonlóan egy zenekari betét, amelyet Beethoven Pastorale-ja ihletett. Jellemzője az úgynevezett virágos rét motívum, amelyet az oboa játszik, és amely az erdő és a rét kecses színeit, formáit és illatait írja le:
Wie dünkt mich doch die Aue heute schön – Thomas / Hotter
Szinopszis: Most hárman mennek a kastélyba. Parsifal ünnepélyesen maga előtt viszi a lándzsát.
Az átváltoztatási zenével újra halljuk a harangzenét (lásd I. felvonás), de a basszusokban még egy másik melankolikus motívum nyomaszt.
Mittag. Die Stund ist da – Moll
A nagypénteki rituálé
Szinopszis: Nagypéntek van, és Montsalvat nagytermében a lovagok összegyűlnek a szertartásra. Behozzák Titurel koporsóba zárt holttestét és az almot.
Geleiten wir im bergenden Schrein – Karajan
A gyógyulás
Szinopszis: Amfortas a szentély előtt áll. Amfortas fájdalmasan érzi a bűntudatot apja halála miatt, mert soha többé nem mutatta meg a Grált. A lovagok könyörögnek neki, hogy fedje fel az életet adó Grált. Amfortas arra kéri őket, hogy öljék meg, hogy megválthassa őt, és bemutatja nekik a sebet. Parsifal belép a jelenetbe, és a lándzsaheggyel megérinti a nyílt sebet, amely csodával határos módon bezárul. Átadja a lándzsát a lovagrendnek és önmagának, mint új királynak.
Nur eine Waffe taugt die Wunde schließt – Kaufmann
Szinopszis: Parsifal most új Grálkirályként végzi el a szertartást, és a Grál újra felragyog. Egy fehér galamb ereszkedik le a kupolából, és Parsifal feje fölött lebeg.
A templom kupolájából ismét felhangzik a mennyei kórus.
Höchsten Heiles Wunder! – Knappertsbusch
Peter Lutz, opera-inside, az online operakalauz Richard Wagner PARSIFAL című művéhez
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!