Orfeo ed Euridice by Ch.W. Gluck – az opera kalauza és Cselekmény

Online operakalauz & szinopszis Gluck ORFEO ED EURIDICE című művéhez

Az Orfeo a legrégebbi opera, amely megszakítás nélkül szerepel a repertoáron, és az operatörténet egyik legnagyobb hatású műve. A “che faro senza Euridice”-vel pedig sikerült megalkotnia az operatörténet első megasikerét.

 

 

Tartalom

♪ Kommentár

♪ I. felvonás

♪ II. felvonás

♪ III. felvonás

 

 

Kiemelt események

♪ Objet d’amour

♪ Amour, viens rendre à mon ame

♪ Danse des furies

♪ Laissez-vous toucher par mes pleurs

♪ Ballet des ombres heureuses

♪ Cet asile aimable et tranquille

♪ Che puro ciel (Quel nouveau ciel pare ces lieu)

♪ Che faro senza Euridice (J’ai perdue Euridice)

 

 

 

Felvételi ajánlás

♪ Felvételi ajánlás

 

 

 

Bemutató

Wien 1762

Libretto

Ranieri de Calzabigi, a görög mitológia alapján.

A főbb szerepek

Orfeo, Attikus énekes (alt vagy tenor) - Euridice, Orfeo szeretője (szoprán) - Cupido, a szerelem istene (szoprán)

Felvétel ajánló

ARCHIV, Richard Croft, Mireille Delunsch, Marion Harousseau Marc Minkowski és a Les musiciens du Louvre vezényletével.

 

 

 

 

 

 

 

Orpheusz legendája sok zenészt megihletett

Aligha van olyan gyakran megzenésített anyag, mint a görög mitológia nagy zenészének, Orfeusznak a legendája. Már Monteverdi is ezt a szöveget használta fel egy új zenei forma, a “dramma per musica” megalapozására. Gluck és librettistája ugyanazt tette, mint Monteverdi, és kihasználta ennek az anyagnak az elemi erejét. Az “Orpheo ed Euridice”-vel megalkották az első reformoperát, hatalmas lépést tettek a jövőbe, és megkongatták a barokk opera seria halálharangját.

 

 

A seria-opera meghal a sztereotípiák miatt

Gluck élete első negyven évében szó szerint egész Európában aktív zenészként tevékenykedett. Mély betekintést nyert a kontinens operagyakorlatába. Az volt a benyomása, hogy a zenés színház szenved a szereplők sablonosságától és a cselekmények olykor groteszk jellegétől. Ennek érdekében a műveket olyan énekesek énekelték, akik néha a felismerhetetlenségig kidekorálták a zenét. A drámaiság, az etika és a valódi érzelmek eltűntek a színpadról.

Ezt a stílust a 18. században Pietro Metastasio képviselte, akinek librettóit számos zeneszerző többször megzenésítette. Metastasio műve így vált stílusformáló művé. 1730-tól Metastasio munkahelye Bécs volt, ami a német nyelvterületen is óriási hatást gyakorolt rá. Még Mozart is megzenésítette Metastasio anyagát (La clemenza di Tito és il re pastore).

 

Calzabigi, a reformoperák librettistája – a dráma mint alap

Ennek ellensúlyozására Gluck mindenekelőtt megfelelő librettistára, igazi drámaíróra és szövegíróra volt utalva. Raniero de Calzabigi személyében megtalálta őt. Az olasz Calzabigi többek között azért írt a német zeneszerzőnek, mert idegenkedett a zajos és kaotikus olasz színházi üzlettől. Még 1778-ban is írt a nápolyi közönségről: “Kinek jutna eszébe egy görög tragédiát előadni ilyen idióta közönség előtt?

 

 

Gluck és Calzabigi új terve

Mi tehát Gluck és Calzabigi “reformoperának” nevezett új szemlélete? Az olvashatóság kedvéért táblázatos formában megtalálod a legfontosabb újításokat Metastasio opera seria-jához képest.

	Opera seria (Glucks idején)	Reform opera
Kifejezés	Effekt, virtuozitás	igaz érzés
Prioritás	Muzsika a szavak előtt Koloratúra	Szavak a zene előtt Deklamáció
Action	Szerepek sokasága. Ármányok, bonyodalmak, sztereotípiák.	Néhány színészi szerep Egyszerű akció
Kórus	csak háttér	mint cselekvő személy
Kifejlesztés a cselekvés	csak a reicitáció során	folyamatos, festői
Forma	Secco recitativó – da capo ária	Komponált végig recitativóval és áriával
Történet	történelmi	mitológiai

A végtelenül hosszú (és unalmas) secco recitativókat elhagyták, a recitativókat átkomponálták és rövidre fogták. A domináns da capo áriát (ABA’) is megszüntették. Míg az A szólamban az énekesek többé-kevésbé az eredetiben hagyták a zeneszerző zenéjét, addig az A’ szólamot a (hiú) énekesek ízlésére bízták koloratúrákkal, kadenciákkal és díszítésekkel.

A szereplők számának csökkentésével az egyes szerepek fontosabbá váltak. Ez különösen az Orfeóban látható; a főszereplő Orfeo az egész előadás alatt a színpadon van.

 

 

A bécsi változat

Gluck az 1762-es évadra írta az első Orfeo változatot olasz nyelven. Az opera kedvező fogadtatásban részesült, de nem aratott igazi sikert. Gluck egy rövid, letisztult, klasszikus jellegű drámát mutatott be. A közönség inkább történelmi hősi anyaghoz volt szokva, mint klasszicista mitológiai anyaghoz. Mindez túl nagy lépésnek tűnt a barokk közönség számára, és részben ridegnek és dísztelennek érzékelték.

Gluck még mindig megtartotta az opera seria bizonyos elemeit. A főszerepet egy kasztrált énekelte, egy deus ex-macchina adta a lieto fine-t, és a hangszerelés megfelelt a kor szokásainak.

 

 

A párizsi változat 1774-ben és 1859-ben

Tíz évvel később Gluck követte Mária Antónia osztrák hercegnőt (énekes tanítványát) Párizsba, ahol feleségül ment a Dauphine Lajoshoz, akit nem sokkal később XVI. Lajossá koronáztak. Ott Gluck Iphigénie en Aulide című művével hódította meg a párizsi közönséget. Fél évvel később duplázott az Orfeo új változatával, immár francia köntösben, “Orphée et Euridice” címmel.

A különbség a bécsi és a párizsi változat között óriási volt. Az olvashatóság kedvéért a legfontosabb változtatásokat táblázatos formában mutatjuk be, valamint a harmadik változatot, az úgynevezett Berlioz-változatot:

 

	Bécs	Párizs	Párizs (Berlioz)
Év	1762	1774	1859
Voice fach Orpheus	Alto-Castrato	Haut-Contre (Tenor)	Alta
Nyelv	olasz	francia	francia
Version	Bécs	Párizs	Mied
Basso	Cembalo	Mélyvonósok	Mélyvonósok
Librettista	Calzabigi	Molinó	Molinie/Viardot
Acts	3	3	4
Táncjelenetek	2	>5	>5

 

A párizsi adaptáció

Mindenekelőtt az a legszembetűnőbb, hogy Gluck a főszerepben a kasztrált helyett egy haut-contre-t, egy nagyon magas tessitúrájú tenort alkalmazott. Ez megváltoztatta az egész opera hangnemét és regisztereit, és ezzel jelentősen megváltoztatta azt. Gluck a szerepet Joseph Legros francia tenoristának írta, aki félelmetes színész és elképesztő magasságú tenor volt. Ez a szempont bumeráng lett a mű nemzetközi elterjedése szempontjából, mivel nehéz volt megfelelő tenorokat találni.
A második nagy változás a táncjeleneteket érintette. Gluck masszívan megnövelte a balettjelenetek számát. Ez egyrészt a helyi, táncőrült ízlésnek volt köszönhető, de annak is, hogy a bécsi változat hossza egy operaesthez egyértelműen túl rövid volt, alig több mint egy óra. Gluck összesen 10 új számmal egészítette ki a művet, amelyek nagy részét korábbi műveiből vette át.

 

 

A Berlioz-féle változat

A fiatal Berlioz apja könyvtárában talált egy Gluck-életrajzot. Ez az első találkozás Gluckkal lángra lobbantotta lelkesedését, és egész életében Gluck zenéjét tanulmányozta. Mielőtt 1824-ben először láthatta és hallhatta volna színpadon az Orphée-t, intenzíven tanulmányozta a művet a partitúrával együtt. Megdöbbentette, amikor rájött, hogy az előadott változat mennyire különbözik az 1774-es nyomtatott változattól, és tenni akart valamit, de még 35 évnek kellett eltelnie, mire ő maga rendezte meg a felújítást a párizsi Théatre lyrique-ben. A főszerepre a szokásos Haut-Contre szereposztás helyett a híres Alto Pauline Viardot-t tudta megnyerni.

Berlioz (Camille Saint-Saens támogatásával) Gluck párizsi változatából vette át a legtöbb olyan részt, ahol Orpeus nem énekel. Az Orpheus-passzusoknál a bécsi változatot használta a francia változat hangszerelésével. A főszerepre a híres alt Pauline Viardot-García-t választotta, akit Berlioz lelkesen támogatott. Ennek a változatnak a bemutatója elsöprő sikert aratott. Ettől kezdve az opera a nőké lett.

 

 

A verziók összevisszasága

Aligha van más operából több változat, mint ebből a műből. Még Gluck is többször igazította az operát a helyi szokásokhoz (pl. énekesekhez) az előadások során. A következő 200 év gyakorlata azt mutatta, hogy a produkciók nagyvonalúan keverték a változatokat, és így szinte minden egyes előadást egyedivé tettek.
Ez az operakalauz többé-kevésbé a Berlioz-féle változatot használja, amely a legbájosabb darabokat tartalmazza.

 

 

 

 

Szinopszis: Eurüdiké egy ligetben fekszik eltemetve, megmarta egy mérges kígyó.

Már az előjáték is meghökkentő. Euridikét az erdőben fektetik le, de a zene ünnepi.

Ouverture – Gardiner

 

Szinopszis: Orfeusz szenvedélyesen siratja halálát, miközben pásztorok és nimfák díszítik a friss sírt. Az ősi rítus szerint kialszik a fáklya tüze, amely az Orpheusz és Eurüdiké közötti, a halál által elvágott házassági kötelék szimbóluma.

A zene Orfeusz megjelenésével változik a sivár birodalmakba. A nehéz harsonák temetési zenét imitálnak. A kórust többször beárnyékolja Orfeusz siratóéneke.

Ah, dans ce bois tranquille et sombre – Minkowski

Orpheus mennyei siralma

Szinopszis: Orfeusz mindenkit elküld, hogy egyedül maradjon bánatával, és elbúcsúzik Eurüdikétől.

A búcsúhoz Gluck megható, de nem könnyed áriát komponált.

Egy nagyszerű felvételt hallunk az ötvenes évekből, Leopold Simoneau tenorral, aki magas tessitúrát tudott elsajátítani.

Objet d’amour – Simoneau

 

 

Szinopszis: Nem akar nélküle élni.

Accablé des regrets

 

 

Szinopszis: Elhatározza, hogy az alvilágba megy, hogy elragadja Eurüdikét a holtak birodalmából. Megjelenik Ámor, a szerelem angyala, aki bejelenti, hogy Jupiter meghatódott bánatán, és megadja neki a jogot, hogy leereszkedjen az alvilágba. Jupiter azonban egy feltételt szab, nem nézhet rá, különben örökre elveszíti a lányt.

Soumis au silence – Harousseau

A nagy bravúrária

Szinopszis: Orfeusz egyszerre eufórikus, hogy Eurüdiké életben marad, de depressziós, mert nem érhet hozzá, nem nézhet rá. Készen áll a veszélyes kalandra.

Ez az ária egy klasszikus bravúrária. Valójában nem lenne helye ebben a reformoperában, de Gluck valószínűleg az első Orphée, Joseph Legros klasszikus koloratúr áriáját, hosszú koloratúrfutamokkal és koloratúrkadenciával akarta megadni az áriát.

Berlioz azért akarta kidobni ezt az áriát a változatából, mert meg volt győződve arról, hogy nem maga Gluck írta, hanem Bertoni (amit ma már nem gyanítanak).

Az ária végén lévő nagyszerű kadenciát Pauline Viardot készítette Berlioz és Saint-Saens segítségével.

Amour, viens rendre à mon ame – Verrett

 

 

 

 

 

A fúriák tánca

Szinopszis: A fúriák, akik az alvilág bejáratát őrzik, egy kísérteties barlang előtt táncolnak a Sztüx folyón, amelyet füstfelhők takarnak el.

Gluck nagyszerű képet fest a fúriákról, a zene hihetetlenül korszerűen szól. A vonósok tremolója által hordozott, a szelek által felkorbácsolt kórus unisono nem dallamokat, hanem csak harmadlépéseket énekel.

Danse des furies – Minkowski

 

Szinopszis: Észrevették Orfeusz érkezését.

A zenekar lassan kezdi, fokozza a tempót, mígnem egy pokoli jelenet hallatszik, eddig ismeretlen jajveszékeléssel és tombolással.

Quel est l’audacieux – Froment

 

Orpheus mennyei könyörgése, a mű egyik csúcspontja

Szinopszis: Először nem hagyják, hogy Orfeusz éneke ne nyugtassa meg őket, de Orfeusz szívszorító sirámai meglágyítják őket, és beengedik az alvilágba.

Hárfa hangok kíséretében Orfeusz elénekli gyönyörű dalát. Szép hatást keltenek a kórus (Non) közbeszólásai. Egy mélyen kreatív zeneszerző grandiózus zenei képe.

Laissez-vous toucher par mes pleurs – Croft

A híres balett a Champs Elysées-n

Szinopszis: Az elhunyt hősök szigetén az áldott lelkek táncát táncolják.

Ez a balett-pantomim nem utolsósorban a szólófuvola szerepe miatt vált híressé.

Ballet des ombres heureuses

 

A darab népszerűvé vált, és más hangszerekre is feldolgozták, itt szólózongorára, Yuja Wang tolmácsolásában.

Ballet des ombres heureuses zongorára – Yuya Wang

Szinopszis: Eurüdiké élvezi a sziget békéjét és varázsát.

Egy szép, csendes beszélgetés Euridiké és a kórus között.

Cet asile aimable et tranquille – Bender

Boldog elragadtatás

Szinopszis: Orfeusz a szigetre lép. Elbűvölve a tisztaságtól, rácsodálkozik a hely szépségére. De csak Eurüdiké adhatja vissza neki az életkedvét.

Egy elragadtatott darab elragadtatott tolmácsolása, Janet Baker énekli.

Che puro ciel (Quel nouveau ciel pare ces lieu) – Baker

 

 

Szinopszis: Az áldott szellemek bejelentik, hogy itt fog találkozni Euridikével.

Egy gyönyörű kórusmű.

Viens dans ce séjour paisible

 

 

 

 

 

 

 

Szinopszis: Orfeusz magával rángatja Eurüdikét, anélkül, hogy ránézne. Eurüdiké örül, hogy újra együtt lehet Orfeuszával, de bosszantja Orfeusz tartózkodása, hogy Orfeusz nem érinti és nem néz rá. Orfeusz arra kéri, hogy bízzon benne és kísérje el.

Gluckot időnként azzal vádolják, hogy nagyon egyenes és egyenes zenét komponált, partitúrája mindig nagyon “rendezett”. Ez magában hordozza annak veszélyét, hogy a zene bizonyos pontokon ihletetlenné válhat, ha nem jól értelmezik. Ezt a szakaszt Barbara Hendricks és Sophie von Otter félelmetes módon énekli, akik meggyőzően adják át a helyzet drámaiságát (minden klasszicizmusa ellenére). Gyönyörű ritardandi és accelerandi adnak életet a zenének.

Vien, suis un époux qui j’adore – Hendricks / von Otter

A híres áriája “che faro senza Euridice”

Szinopszis: Euridiké azonban nem látja értelmét annak, hogy elhagyja a paradicsomot, és Orfeusz szerelme nélkül éljen. El akarja hagyni Orfeuszt, Orfeusz pedig utolsó esélyét látja, hogy ránézzen a lányra. De ez Eurüdikének halálos ítélet, és a szeme láttára meghal. Orpheus siratja Euridikéje elvesztését.

Gluck Euridikének írt darabja minden idők egyik leghíresebb áriája lett, és a diszkográfia számtalan felvételt tartalmaz a legkülönbözőbb hangterjedelmű énekesekkel. Mivel Gluck Bécs és Párizs számára is írt egy változatot, létezik egy francia (“J’ai perdu mon Euridice”) és egy olasz változat (“Che faro senza Euridice”) is.
Gluck ezt a siratót dúr hangnemben írta, bár Euridice kétségbeesése Orfeo állítólagos ridegsége miatt az ária alatt folyamatosan fokozódik. Hanslick, a 19. század híres kritikusa azt mondta, hogy ennek az áriának a zenéjét ugyanúgy meg lehetett volna írni a “J’ai trouvé mon Euridice” sor helyett a “J’ai perdu mon Euridice” sorral is.
Gluck azonban szándékosan választotta meg a hangnemet. A gyászt az ária és a zenekari kíséret egyszerűségével akarta elérni, csak rövid időre fordulva át a moll hangnembe. Az opera seria konvencióival ellentétben a reformista Gluck minden mesterséges énekesi díszítést meg akart szüntetni, és tudatosan eltekintett a díszítésektől. Ez a szempont (lásd az alábbi értelmezéseket is) vezetett ahhoz a vitához, hogy ebben az áriában megengedett-e a díszítés.
A hatás azonban, amit Gluck ezzel az áriával elért, grandiózus, a kortársak, például Rousseau lelkesedtek érte, és az ária az operatörténet talán első szuperslágere lett.

Sok kortárs számára Kathleen Ferrier kifejezőereje és hangjának melegsége egyedülálló volt. Bruno Walter, rövid pályafutásának közeli társa, korai halála után azt írta, hogy Gustav Mahler mellett ő volt zenei életének legnagyobb személyes ismerőse. Kathleen Ferrier 1951-ben, 41 éves korában halt meg mellrákban. Éppen az Orfeót próbálta. Az interpretáció (élő rádiófelvétel) hangjának ragyogó dokumentuma: lélekemelő melegség, kifejező vibrato és éteri pianissimi.

Che faro senza Euridice – Ferrier

 

Ferrier volt Janet Baker egyik példaképe, akivel az alt hangszakot osztotta meg. Janet Baker világhírű oratórium- és dalénekesnő volt, de operát csak a Brit-szigeteken énekelt, főként Glyndebourne-ban és Skóciában. Az Orfeót 1982-es búcsúelőadásán énekelte, és ismét nagy feltűnést keltett lélekbemarkoló interpretációjával.

Che faro senza Eurydice – Baker

Szinopszis: Most már nem akar tovább élni és egyesülni akar vele az alvilágban. Ott Ámor szembeszáll vele. Elmondja neki, hogy nincs szükség a halálára, és hogy már bizonyította, hogy méltó a lányhoz. Felébreszti Eurüdikét, és ők ketten meghatódva néznek szembe egymással.

A trió ritka faj ebben a zenében, itt egy 3 percnél hosszabb crescendóval,

Tendre amour – Hendricks / von Otter

 

Szinopszis: Miközben Ámor az égbe lebeg, mindenki a szerelem angyalának énekli a himnuszt.

Le dieu de Paphos et de Gnide

 

 

 

Felvételi ajánlás

ARCHIV, Richard Croft, Mireille Delunsch, Marion Harousseau Marc Minkowski és a les musiciens du Louvre vezényletével.

 

 

 

Peter Lutz, opera-inside, az online operakalauz Christoph Wilibald Gluck ORFEO ED EURIDICE című művéről